Tudom, hogy kicsit sokáig tartott... de majd igyekszem mostantól összeszedni magam. Már több másik sztorit is elkezdtem, szóval, asszem lesz majd egy honlap, ahol e mellett több Bullet sztori is fog menni párhuzamosan...=)
-.-.-.-.-.-.-
~.~.~.~ Lana szemszöge ~.~.~.~
A busz hátsófelében ült az egész bagázs, amikor megszólalt Padge telefonja. Az asztal hozzám közelebbi felén volt, így tisztán láttam, ahogy a ’Liz’ név vibrált rajta. Padge átnyúlt érte, és felvette.
-Szia! – szólt bele. Reachnek tátogtam, hogy ’Liz’. Abban a pillanatban lehervadt az arcáról a mosoly.
-Igen, ő is itt van. – mondta Padge a menyasszonyára nézve.
-Persze… igen… már majdnem… de… jó… igen… én is téged… akarsz vele beszélni…? – Padge beszélgetésének csak egyik felét hallottuk, amiből semmi információ nem derült ki, majd hirtelen odaadta Reach kezébe a telefont.
Reach ijedten nézett rám. A füléhez emelte a mobilt, majd beleszólt:
-Igen?
A szívem a torkomban dobogott, az övéről nem is beszélve. Nem értettük miről van szó. Ha van egy szeretőm, akkor mindent megteszek, hogy a barátnőm ne tudjon róla, nem? Még telefon is? Mi van?
Reach könnyes szemmel állt fel az asztaltól, és ment el a busz másik felébe. Értetlenül néztünk Padge-ra, amíg Matt meg nem kérdezte:
-Anya?
-Igen. – válaszolta Padge.
~.~.~.~ Lana szemszöge; aznap este ~.~.~.~
-Ki vagy? – hallatszott a hang az ajtó másik oldaláról.
-Csak Lana! – mondtam a bátyámnak.
-Nyitva! – válaszolta, én pedig elfordítottam a kilincset. Padge egy szál törölközőben pakolt valamit a táskájából, a menyasszonyát viszont nem láttam.
-Na, mi kéne? – kérdezte Padge.
-Reachel.
-Az attól függ mire.
-Beszélgetni, női dolgok. – mosolyogtam.
-Amennyiben kapok egy nagy ölelést elárulom hol van! – tárta szét a karjait, majd magához ölelt.
-Jó, jó, csak ne ilyen szorosan! – nevettem, mire egy kicsit lazított a szorításán.
-Uhh, kösz. – lélegeztem fel.
-Na, én most zúzok zuhanyozni. Reach az erkélyen van. Szia hugi! – adott egy puszit az arcomra.
-Mióta szeretsz te engem ennyire? – vontam fel a szemöldököm.
-Csak a boldogsághormonok, tudod… - vigyorgott.
-Drogoztál? – kérdeztem halál komolyan.
-Ha Reachelt annak lehet nevezni, akkor igen!
-Mit csináltál vele? – kérdeztem riadtan.
-A fantáziádra bízom. – mosolygott, majd eltűnt a fürdőben.
Elmosolyodtam. Jól áll neki, ha szerelmes.
Az erkély felé vettem az irányt, ahol Reach üldögélt az egyik széken. Egy üveg sör volt a kezében, és azt iszogatta, ami valamiért nagyon nem illett a képbe.
-Teszed azt le szépen! – szóltam rá, és elvettem a kezéből az üveget, majd a vele szemben lévő székre leültem.
-Miért? – kérdezte meglepetten. Mintha nem lenne elég egyértelmű…
-Mert te terhes vagy! – ittam bele vigyorogva, majd elhúztam a számtól az üveget.
-Narancslé? – vontam fel a szemöldököm. Még egyszer megnéztem az üveget, és ismét megállapítottam, hogy határozottan sörnek kéne lennie.
-Így hangulatosabb. – mosolygott.
-Rendes sör nincs? – kérdeztem, miután visszaadtam neki az italát.
-Mögötted egy egész láda! – mutatta. Csendben vettem ki egyet, majd bontottam fel, és kezdtem el inni azt. Egy ideig jól még voltunk, iszogattunk… Az eget, és a tájat bámulva. A hotelünk egy erdősített területen volt. Hangulatos, és megnyugtató…
Nem találtam a megfelelő szavakat. Mégis mit kérdezhettem/mondhattam volna? „Reach, milyen érzés, hogy azt hitted Padge megcsal, közben végig anyáddal beszélt?” Áhh… Végül úgy döntöttem, hogy majd ha akarja, akkor majd beszél erről is. Nem történt semmi komoly. Padge szereti. Ez a lényeg.
-Mit akart anyukád? – kérdeztem.
-Csak érdeklődött hogy van a kicsi, meg ilyenek. Az Angel pedig neki is tetszik.
-Az jó. – mosolyogtam.
-Akkora ribancnak érzem magam! – sóhajtotta, az arcát a kezébe temetve.
-Jajj, kislány, semmi baj! Előfordul! – simogattam a karját.
-De nem érted, hogy emiatt mások már rég szakítottak volna?
-De Te nem tetted! Mondtam én, hogy nem komoly ez… Biztos csak ilyen terhességgel járó érzékenység miatt, „terhességi túlreagálás” lépett fel, vagy mi… - okosnak akartam tűnni, de a végére elég hülyén jött le a mondat.
-Terhességi túlreagálás? – vonta fel a szemöldökét.
-Értesz, nem? – vigyorogtam.
-Igen. – nevetett.
-Amúgy mit csináltál Padge-dzsal? Csak úgy repdes a boldogságtól…
-Nem bírtam ki, és megkérdeztem az orvostól, hogy milyen nemű lesz a gyerek. – mosolygott.
-És? – kérdeztem izgatottan.
-Valószínűleg kislány.
-Mégis erős az apai megérzés… - vigyorogtam.
-Én is éreztem, hogy kislány, de jó volt Padge-dzsal veszekedni.
-Azt hittem eredetileg kisfiút akartál, nem vagy egy kicsit sem csalódott?
-Dehogy is! Annyival könnyebb lesz!
-Magunkból kiindulva, én erre nem vennék mérget.
~.~.~.~ Pár nappal később; Lana szemszöge ~.~.~.~
-Jó reggelt. – ültem le Moose mellé mosolyogva, majd gyanúsan körülnéztem – A csajok hol vannak?
-Reach nagyon kimerült, ezért visszafeküdt aludni. – válaszolta Padge.
-Nem gondolod, hogy haza kéne mennie? Ez az életforma nem terhes nőknek való. – mondta Moose.
-Már beszéltünk erről, és azt mondta, hogy inkább maradna, és ha nagyon muszáj, majd kivesz 1-2 nap pihenőt. Szeretne velem maradni. – mondta Padge.
-Jó, mondjuk, ha terhes lennék én is szeretném, ha az apa is ott lenne velem… - gondolkoztam el.
-Ezt ugye nem azért mondod, mert terhes vagy? – kérdezte Padge azonnal.
-Ilyen kövér vagyok? – kérdeztem felháborodottan.
-Szóval igen? Nekünk elmondhatod! – vigyorgott Moose. Szerintem ő nem gondolta komolyan.
-Dehogyis! – legyintettem.
-Azért egy tesztet majd kérj Carrytől, hátha. – mondta Padge.
-Tényleg, ő hol van? – kérdeztem.
-Duzzog. – felelte Matt, aki egész eddig csak a laptopja fölött gubbasztott.
-Mi történt vele? – kérdeztem.
-A tegnapi show nem sikerült túl jól… - kezdte a mesélést Matt, de Padge közbe szólt:
-Matt elbaszta.
-Igen, elbasztam. – folytatta Matt – És amikor beájultunk a buszba, már csak aludni akartam, Carry pedig megsértődött, és most nem áll szóba velem.
-Nem tűnsz túl letörtnek… - csodálkoztam.
-Volt egy időszak, amikor Reach naponta rájött, hogy már nem szeret. Csak hagyni kell, hadd duzzogja ki magát. – nevetett Padge.
-Lana, Te nem értesz a nőkhöz. – mondta Moose.
-De igen, épp ezért kellene odamenned, és bocsánatot kérned. – vágtam vissza.
-Miért kérjek bocsánatot olyasmiért, amit jóformán el se követtem? – csodálkozott Matt.
-Mert Carry is tudja, hogy nem követtél el semmit, de ha ezt bevallja, akkor az a gyengeség jele. Gondolkozz női aggyal!
-De ha megy, és bocsánatot kér, az férfi szemmel megalázkodást jelent, ami szintén a gyengeség jele. – magyarázta Padge.
-Hát, te tudod… - nyomtam el magamban egy kiadós röhögést.
-Kérsz? – kérdezte Moose, felém tartva egy üveg sört.
-Mások reggelente kávét isznak! – nevettem el magam.
-Ez is keserű. – vette el az orrom alól, és beleivott.
-De a kávéban nem az íz a lényeg! Egyikőtök sem szokott kávézni?
-Én szoktam. – mentegette magát Matt.
Abban a pillanatban csörgött a telefonom.
-Igen? – vettem fel.
-Szia Cica, én vagyok! – szólt bele egy titokzatos hang.
-Ki?
-Álmaid Don Juan-ja!
-Jay? – nevettem el magam.
-Talált.
-Itt van tőled két méterre, és felhív? – nézett rám felvont szemöldökkel Moose.
-Itt a megoldás, küldj Carrynek egy sms-t, hogy várod! – vigyorgott Padge Mattre.
~.~.~.~ Padge szemszöge ~.~.~.~
-Itt a megoldás, küldj Carrynek egy sms-t, hogy várod!
-Képes, és visszaír, hogy felőle meg is dögölhetek. – legyintett Matt.
-Nekem is hiányzol! – nevetett Lana a telefonba, mi pedig próbáltuk nem elröhögni magunkat.
-Mikor is kelt fel? 5 perce? – tette fel a költői kérdést Moose.
-Szerintem 4. – cáfoltam.
-Ja, lehet…
-Rendben… Akkor tedd le… Nem… Te tedd le előbb… Oké, akkor tegyük le egyszerre… Egy… Kettő… Hároomm… Nem tetted le… jó, akkor leteszem… de csak akkor, ha te is… - folytatta a társalgást Lana.
-Jézusom! – törtünk ki röhögésbe mindhárman.
-Neem… Te tedd le… a-a… tedd le te… te tedd le előbb…
-Ezt meddig folytatják így? – sóhajtott Matt kínjában.
-Nem tetted le… jó, akkor én teszem le előbb… de csak akkor, ha szeretsz… én is szeretlek…
Amikor a beszélgetés ezen pontjára értek, nagyjából 10 perc „te tedd le”-zés után, megkönnyebbülten sóhajtottunk fel, hogy végre vége.
-Én sokkal-sokkal jobban szeretlek… akkor én négyszer annyira szeretlek… nem, én szeretlek jobban…
-Ezt nem hiszem el! – forgatta a szemeit Matt.
Lana a saját kis világával volt elfoglalva, talán észre se vette, hogy mi végig ott szenvedünk, hol a röhögéstől, hol az idegességtől. Széles vigyorral az arcán lökte ezeket a szövegeket.
-Én ezeregyszázkilencvenháromszor jobban szeretlek… akkor te tedd le előbb… nem, te tedd le…
-Már megint itt tartunk… - sóhajtotta Moose.
-Fogjátok már be! – kiáltott előre Carry is.
-Hagyjátok már őket… - nevetett Reachel is az ágyából. Illetve Padge ágyából. Fekhely. Mindegy.
-Nem, te tedd le előbb… Jó… De akkor is te tedd le előbb…
Amint elhangzott ez a mondat, Matt egyszerűen fogta, kivette a telefont Lana kezéből, és kinyomta. Jó ötlet volt, de egy kicsit túl ingerülten tépte ki a mobilt a kezéből.
-Ez ki volt? – jött elő az ágyból Jay.
-Matt. – mondta Lana dühösen.
-Tudtam! – kiáltott fel Jay diadalittasan.
-Valaki elmagyarázná, mi történik? – kérdeztem értetlenül.
-Tegnap este fogadtunk, hogy melyikőtök adja fel előbb. Én Padge-ra tippeltem, Jay pedig Mattre. – magyarázta Lana.
-És mit nyertél? – kérdezte Moose Jaytől.
-Az már magánügy. – puszilta meg Lana arcát Jay
Lanában még a hangja is ellenállhatatlan, ez tény és való. Ha a barátnőm lenne, és nem a húgom, talán még egy ilyen idióta beszélgetésbe is belemennék.
Viszont Matt kirohanása egy kicsit aggasztott. Egyre többször fordul elő nála, hogy elveszti a türelmét. Talán azért, mert Carryvel tényleg problémáik vannak? Ez olyan hihetetlennek tűnik. Mármint, Carry eleinte teljesen normális volt. Aztán körülbelül akkor, amikor Lana elment, mintha kicserélték volna. Mindenkit csak egy tárgyként kezel, ha pedig nem azt tesszük, amit ő szeretne, akkor bunkó ribancként viselkedik. És ez főleg Mattre érvényes. Aggódom miatta. Eleinte tényleg nagyon szerette, de az utóbbi napokban szinte csak akkor vannak együtt, amikor Carrynek éppen faszhiánya van. Szerintem ez a csaj teljesen ki fogja készíteni, ha így haladnak. És ha ez így folytatódik, Matt lelkiismeret-furdalás nélkül fog új nő után nézni. És túl messzire nem mehet. A közelben pedig egyedül Lana van… Tudom, hogy a húgom, és „fáj” is ezt mondani, de eddig mindenkit megcsalt, akivel együtt volt. Szóval lehet, hogy most fülig szerelmes Jaybe, de ez még nem zárja ki azt, hogy mondjuk egy részeg éjszaka következményeképpen idegen ágyban ébredjen… Attól félek, hogy Lana nem tud hűséges maradni. A hosszú távú kapcsolatok nem neki valóak, se Mattnek. Épp ezért, túlságosan is összeillenek…
~.~.~.~ Lana szemszöge ~.~.~.~
-Engedj már el!
-Várj, még egy kicsit! – csókolt meg Jay ismételten, majd felültetett a mosdókagyló szélére.
-20 perc és kezdődik a show, ezt nem gondolhatod komolyan! – húztam el a fejem.
-20 perc nagyon sok mindenre elég!
-Majd a koncert után, oké? – néztem a szemébe. Egy ideig csak bámult rám, mint aki valami nagyon komoly dologról gondolkozik, majd hirtelen felindulásból ismét megcsókolt. A fejemet elhúztam, és leugrottam a mosdókagylóról, ahova amúgy is sikerült majdnem beesnem. Jayt azonban ez nem zavarta, addig követett, amíg lehetősége nem volt a falhoz szorítani.
-Mi is lesz pontosan a koncert után? – kérdezte vigyorogva.
-Ha ügyes leszel, akkor bármi, amit szeretnél! – adtam egy puszit az arcára, remélve, hogy végre békén hagy. Nem mintha nem élveztem volna…
-Hmm, ez elég csábító! – simította végig a nyakam, és már hajolt megcsókolni, amikor hirtelen benyitott valaki. Az ajtó nyikorgását hallva azonnal elengedett, én pedig a padlót bámulva motyogtam valami olyasmit, hogy „elnézést, azt hittem ez a női mosdó”.
-Szar duma, ezt jobb, ha tőlem tudod. – nevetett Matt.
-Mellesleg ez tényleg a női mosdó. – jegyezte meg Jay.
-Akkor te mit keresel itt? – vonta fel a szemöldökét Matt, mintha nem tudná…
-TE, mit keresel itt? – kérdeztem.
-Carryt.
-Miért? – ráncolta a homlokát Jay.
-Azért, mert már három órája eltűnt, és azt mondta, hogy csak cigiért megy.
-De mindenkinek van, miért kell külön venni? – kérdeztem.
-Mert az az új heppje, hogy neki csak mentolos kell, és olyat egyedül ő szív. Mennyi időnk van még?
-Durván 20 perc. – válaszolta Padge a háta mögül, majd hozzátette – visszajött Carry.
~.~.~.~ Matt szemszöge ~.~.~.~
-Na végre! Hol van? – kérdeztem idegesen.
-Hátul, de előre szólok, hogy nagyon kiütötte magát.
-Mi? – kérdeztem értetlenül. Most elment azért, hogy leigya magát? Estig nem várhatott volna? És ha megcsalt? Ki fogom nyírni azt a faszfejt, aki hozzá ért az ÉN nőmhöz! Ez lesz, ha egy órára kicsúszik a kezeim közül…
-Csont részeg, alig áll a lábán. És Lanat keresi.
Ahogy ezt az utóbbi mondatát mondta, nagyot dobbant a szívem. Lanat? Miért?
-Engem? Miért? – kérdezte Lana meglepetten.
-Nem tudom. – felelte Padge.
Elindultunk hátra, az öltözőhöz, ahol Carry volt. Enyhén be voltam szarva, hogy vajon most mi lesz. Carry valószínűleg tud arról, hogy megcsaltam, és eddig is amikor csak alkalma nyílt rá, beleszúrt egyet Lanába. A ribanc szót pedig előszeretettel használja rá magunk között is. Nagyon remélem, hogy nem emiatt akar nekiesni, mert akkor valószínűleg gátlástalanul elmondja mindennek. Jay pedig ki fog akadni… És akkor szakítanak. És ha szakítanak, akkor az jó, mert Lana többet érdemel Jaynél, de rossz, mert akkor Lana lesz nagyon kibukva. És a szakításokat nagyon nehezen viseli. Például mesélte, hogy amikor valami Julia nevű lánnyal szakított, azért maradt Spanyolországban, mert még fél évig rágódott az egész ügyön. 6 hónapig ette magát, és csak elmélkedett. Ehhez képest rajtam elég hamar, kábé 2 hónap alatt túltette magát… De nagyon látszik rajta, hogy tényleg szereti Jayt. Ha egy apró hiba miatt veszítené el, sosem bocsátaná meg Carrynek, magának, és legfőképpen Nekem nem. Már így sem csíp túlzottan. Illetve még csak nem is beszélgettünk négyszemközt, mert amikor kettesben maradnánk, elhúz a francba. Vagy jön valaki más, mondjuk Jay, és inkább vele foglalkozik. Mondjuk ez érthető is…
~.~.~.~ Lana szemszöge ~.~.~.~
-Mattie? – mondta Carry, ahogy Matt belépett a szobába.
-Hol voltál kicsim? – sóhajtott Matt.
-Már te is ezzel basztatsz? – állt föl Carry az egyik fotelből, Mattet ellökve magától.
-Aaahh, hát Lana baby is megjött! – vigyorgott rám, és felém közelített.
Riadtan néztem Mattre, aki már indult, hogy megállítsa, de Carry gyorsabb volt. Arra számítottam, hogy kitekeri a nyakam, miközben azt üvöltözi, hogy mekkora egy ribanc vagyok… De nem ez történt. Oda jött hozzám, és átölelt.
-Lana, én nagyon szeretlek! – mondta fél perc ölelkezés után. A szobában mindenki lenyugodott egy kicsit.
-Én is téged. – sóhajtottam, és visszaöleltem. Elkezdett egy aranyos gyerekdalt dúdolni, és ölelkezés közben „kivitt” a szobából. A többiek is jöttek utánunk, a biztonság kedvéért.
-Nagyon szeretlek… - ismételte el újra.
-Szerintem nem lesz semmi baj. – suttogta Moose.
Az ölelésből továbbra sem engedett. Elkezdett énekelgetni, és visszavitt a szobába, majd becsukta magunk mögött az ajtót, és kulcsra zárta. Ezt nem igazán értettem, elkezdtem egy kicsit parázni.
-Be van zárva! – hallottam Padge hangját a túloldalról.
-Carry! Drágám! Nyisd ki az ajtót! – mondta Matt.
-Nagyon szeretlek! – mondta megint Carry. Megpróbáltam kibújni a kezei közül, de nem engedte. Inkább nem erőltettem. Amyvel elég tapasztalatot szereztem már, hogy hogyan kell bánni egy részeg, indulatos nővel. Csak ő szerelmes volt belém… A kettő nem ugyanaz. Carry pedig elvben gyűlöl. És meg is van rá az oka…
-Te is engem, Lana? – kérdezte.
-Igen. – válaszoltam.
-Mert én nagyon szeretlek… - mondta egy teljesen más hangsúllyal. Eddig úgy affektált, mint egy kisgyerek, de ez már teljesen más volt. Rossz előérzetem volt. Jobbnak láttam csendben maradni.
-Nagyon szeretlek, csak tudod az a kár… tudod, az a kár, hogy ekkora ribanc vagy! – ez a mondata meglepett, pláne amikor erőteljesen belemarkolt a hajamba, és elkezdte húzni.
A fájdalomtól felkiáltottam, de Ő nem akart elengedni, sőt, még erősebben tépte, közben pedig az óriási műkörmeivel végigkarmolta a hátam. Erőteljesen ellöktem magamtól, aminek következményeképpen egy egész csomónyi hajam a kezében marad, és pokolian fájt a fejem.
-Mikor fogod fel végre, hogy Matt az enyém? – jött nekem ismét. Próbáltam védekezni, de sokkal erősebb volt. A nyakamnál fogva a falhoz nyomott.
-Lana, minden rendben?
Ahogy kintről kiabáltak a srácok, egyre jobban féltem. Nem olyannak ismertem Carryt, aki képes lenne bárkit is megölni, de részegen ki tudja mire képes… És már így is túl messzire ment.
-Igen! – kiáltottam válaszként, de ahogy megszólaltam, jobban szorított.
-Te most befogod a pofádat, érted? Ha még egyszer csak egy ujjal is hozzámersz érni a pasimhoz, esküszöm megöllek!
A könnyeimet már nem bírtam visszatartani, és úgy remegtem, mint a nyárfalevél. Félve próbálkoztam a régebben jól bevált módszerrel, és végigsimítottam az oldalát. Nem reagált semmit, továbbra is ugyanolyan dühösen nézett rám. De legalább nem szorította tovább a nyakam. A kezem a mellein át a nyakához csúsztattam. A hüvelykujjammal végigsimítottam az alsó ajkát; és akkor megtört a jég. Már egyáltalán nem szorította a nyakam, de a keze még ott volt. Az arckifejezése is enyhült. A karját lassan végigsimítottam, majd a csuklóját megfogtam és elvettem a nyakamról.
-Már nem érdekel Matt. – mondtam halkan.
-Szeretlek, Lana. – válaszolta, megcsókolt, majd odatántorgott az ajtóhoz, és elhagyta a szobát.
~.~.~.~ Lana szemszöge ; aznap este ~.~.~.~
-Jól vagy? – simította végig a karom Jay.
-Elfáradtam. – mosolyodtam el.
-Elmondod mi történt?
-Carrynek szeretethiánya volt, és az ölelgetésemmel orvosolta, ennyi. – ráztam le egyszerűen.
-Oké, bocs. Csak gondoltam meg akarod beszélni, vagy valami…
-Inkább most hagyj békén. – fordultam el, és magamra húztam a takarót.
Hallottam, ahogy sóhajt, majd egyszerűen csak annyit mond, hogy „jó éjt”. Arra számítottam, hogy majd magához húz és átölel, vagy legalább elkezd simogatni, vagy valami… De még csak meg sem érintett, sőt, ő is hátat fordított nekem. Ekkor jutott eszembe, hogy talán ezzel most sikerült megbántanom… Végülis csak kedves akart lenni… De ahhoz már nem volt erőm, vagy kiengeszteljem, vagy bármi hasonló. Ahhoz túl sok minden kavargott a fejemben.
Kimásztam az ágyból, és kimentem az erkélyre. Csak úgy egyszerűen elmélkedni. Múltról, jelenről, jövőről… De legfőképpen a múltról.
~.~.~.~ 1 évvel korábban ~.~.~.~
A lisszaboni vonat a vasutas sztrájk miatt több órát késett. Már hajnali 5 volt, amikor hazaértem. A lakásban félhomály volt, amiben tudtam tájékozódni, ezért nem akartam a villannyal felébreszteni Amyt. A táskáim leraktam a nappaliban, túl fáradt voltam ahhoz, hogy kipakoljak. Másra sem vágytam, csak hogy végre bedőlhessek az ágyba, és minimum 48 órán át folyamatosan aludjak. Át sem öltöztem, egyenesen mentem a szobánkba. Azonban Amy nem volt az ágyban. Először arra gondoltam, hogy talán a kanapén aludt el, de eszembe jutott, hogy ott már voltam, és azt azért észre vettem volna, ha ott van. Máshol pedig nem lehet aludni ebben a házban. Ha pedig leitta magát, és valahol a földön fetreng, akkor meg amúgy sem tudom felébreszteni; így elkezdtem szólongatni:
-Amy! Megjöttem!
Először bekopogtam a fürdőbe, de nem válaszolt, ezért benyitottam. Felkapcsoltam a villanyt, de nem volt ott. Kinéztem az erkélyre, hátha kiment elszívni egy cigit, de ott se volt. Nappali szintén kilőve, maradt a konyha. A mosogató feletti kis villany égett, de nem volt ott se senki. Sóhajtottam egyet, és lekapcsoltam a villanyt.
-Úgy néz ki ma egyedül alszok. – mondtam magamnak.
Egy kicsit azért szarul esett. Amikor hívni akartam a késés miatt, nem vette fel a telefont. Se az itthonit, se a mobilját. Hagytam neki egy üzenetet, hogy majd hívjon fel, ha tud. Nem hívott. Szóval valószínűleg elment bulizni, a telefonját pedig itthon hagyta. Szarul esik, hogy megint mással tölti az éjszakát, főleg azért, mert már 2 hete nem láttuk egymást. Nem csodálkozom azon, hogy amint elmentem, rögtön kirúgott a hámból – bár ezt akkor is megteszi, ha itthon vagyok -, de legalább akkor maradhatott volna, amikor hazajövök.
Visszamentem a szobába, és levettem a koszos pólóm és nadrágom. A hálóingem kerestem, amikor megszólalt a szoba sarkából egy hang:
-Hol voltál?
Hátrafordultam, és Amy tekintetével találkoztam. A sarokban üldögélt, mellette egy üres vodkás üveg.
-Hagytam üzenetet… - kezdtem a mondatot, de közbevágott:
-Hagyd a rizsát! Hol voltál?
Nagyon dühös és erőszakos volt a hangja. Ez pedig azt jelentette, hogy megint ivott. Ergo: a 48 órás alvásról dédelgetett álmaim meg fogja hiusítani.
-Sztrájk volt, és késett a vonat. – mondtam félénken.
-És nem tudtál volna szólni? – közeledett felém.
-Próbáltalak hívni, de nem vetted fel. Hagytam üzenetet, küldtem sms-t is. – hátráltam.
-Ha nem veszem fel, akkor hívj többször! Tudod te mennyi az idő?
-Nem. – hazudtam. Ilyen helyzetben minden másodperc számít. Amíg beszél, addig sem üt.
-5 óra, vágod? 5 óra! Itt várok már rád 5 kibaszott órája!
A karom megragadta. Olyan erősen szorított, hogy már az is fájt, de inkább nem tettem szóvá.
-Nem tehetek róla… - kezdtem megint beszélni, de mielőtt folytathattam volna, magához rántott.
-Na ide figyelj, te ribanc, ha én azt mondom, hogy éjfélre itt vagy, akkor éjfélre itt vagy! És kurvára nem érdekel hogyan jutsz ide, hányszor kell stoppolnod, és hány faszt kell emiatt leszopnod, de itthon vagy! Felfogtad?
-De mondtam, hogy nem az én…
-Felfogtad? – markolt a hajamba erőteljesen. Először felnyögtem a fájdalomtól, majd az ajkamba haraptam, hogy inkább ne hallja mennyire fáj. A könnyeimet elfojtva bólintottam.
-Helyes. – mosolyodott el.
Elengedett, és kiment a szobából, én pedig sírva rogytam az ágyra. Még sosem csináltam ilyet azelőtt, de imádkozni kezdtem. Hogy essen el, és veszítse el az eszméletét… Hogy hagyjon végre békén; azonban tudtam, hogy ennyivel nem intéz el. Ilyen „finoman” csak akkor bánik velem, ha valami kis dologról van szó, mondjuk ha elfogyott egy üveg pia, és újat kell bontani. A komolyabb dolgokat durvábban intézi el; és 5 óra „késés” igenis durva.
-Kérlek Istenem, add, hogy vége legyen… - mondtam halkan.
-Vadító vagy amikor sírva könyörögsz… - jött a hang közvetlenül a hátam mögül, majd egy kar fonta át a derekam.
-Miért csinálod ezt? – hajtottam hátra a fejem, a vállára döntve.
-Hogy mondtad? – tűrte hátra a hajamat.
- Tényleg ennyire élvezed? Miért csinálod ezt?– mintha egy kicsit megnyugodott volna. Csak lágyan simogatott, és ez bár az előző események után nem esett túl jól, de nem szóltam semmit. Inkább ez… Pár csókot nyomott a nyakamra, majd a fülemhez hajolt.
-Mert megtehetem. – suttogta.
A szemeim egyből kipattantak, nem akartam hinni a fülemnek. Aztán a szememnek se… Egy kést tartott a nyakamhoz…
-Úristen… - potyogtak a könnyeim egyre sűrűbben.
-Css!
-Kérlek, Amy, tedd azt le!
-Miért? – mosolyodott el, és végighúzta a kés hegyét a mellkasomon. Ezzel szerencsére még csak meg se karcolta a bőrömet. A szívem a torkomban dobogott, az egész testem remegett. Csinált már egy s mást, de addig, hogy az életem veszélyeztesse, még nem ment el.
-Szeretlek. – mondtam sírva, és már magam sem tudtam, hogy ezt valóban így gondolom-e.
-Tudom. – válaszolta, majd a hátamat kétszer megvágta.
-Bármit megteszek, csak hagyd abba! – markoltam a takaróba a fájdalomtól.
-Az enyém vagy, érted? Az enyém, és senki másé! – mondta ingerülten.
-Értem.
Elvágta a melltartóm kapcsát, ezzel egy harmadik sebet okozva, majd eldobta a kést.
-Csókolj meg! – súgta. Nem tudtam mit tenni, ezért hátrafordultam, és tettem amit mondott…
~.~.~ Lana szemszöge ; még mindig az erkélyen ~.~.~
Zaklatott voltam, talán ez a legmegfelelőbb szó, amivel az akkori hangulatomat ki tudnám fejezni. A feszültség halmozódott bennem, és ezen a ponton tört elő. Szükségem volt valakire, akivel mindezt megtudnám beszélni, azonban a banda környékén senki nem volt, akiben maximálisan megbíztam volna… Így egy kicsit nehéz volt mindent feldolgozni. Meggyújtottam egy szál cigit, és remegő kézzel emeltem az ajkaimhoz; ám mielőtt beleszívhattam volna, a szomszédos erkélyről megszólalt egy hang:
-Bocs ha zavarok, tudnál tüzet adni?
Odanéztem, és Matt álldogált ott, egy szál alsónadrágban.
-Persze. – mentem közelebb, és átnyújtottam az öngyújtóm.
-Kösz. – adta vissza.
Nem igazán volt kedvem beszélgetni, legalábbis nem vele. Amúgy sem volt túl sok mondandóm neki… Egy ideje már nem vagyunk puszipajtások.
-Zsepit? – kérdezte.
Ezek szerint észrevette, hogy sírok. Bár ez annyira nem lehetett nehéz, tekintve, hogy egészen addig, amíg meg nem szólított, félhangosan zokogtam, és valószínűleg a sminkem is teljesen el volt folyva.
Bólintottam, és elvettem a kezéből egy csomag papír zsebkendőt. Orrfújás közben elfordultam, mert mindig is elég nőietlen folyamatnak tartottam.
-A szemedhez inkább ne nyúlj majd hozzá, mert még nem olyan vészes. – mondta.
-Rendben. – mosolyodtam el egy kicsit.
-Bántott, igaz? – kérdezte kicsit habozva.
-Ki? – kérdeztem meglepetten.
-Carry.
-Dehogyis! – legyintettem.
-Tudom milyen egy seb az ő körmeitől. Szóval vagy fájdalmat akart okozni, vagy elélvezett alattad. Nem tudom melyik a valószínűbb…
-Nem vészes. – néztem le az erkélyről zavartan.
-Mit csinált veled? – kérdezte számon kérően.
-Semmi durvát!
-Tiszta seb a hátad! – értetlenkedett.
-Amikor megölelt, végigkarmolta egyszer a hátam. Ennyi.
-Miért véded?
-Miért számít?
-Mert a volt barátnőm vagy, basszus, azért!
-Ő meg a jelenlegi. Ki a fontosabb neked? Csinált két sebet a hátamra, hú. Mos ki fogod dobni, vagy mi?
-Örülnél neki, mi?
-Gondolod, hogy annyira érdekel?
-Kétségbe esetten próbálod védeni, szóval, képzeld, igen.
-Barátom van, Matt. Már nem érdekelsz! Ne hidd azt, hogy minden dolog csak körülötted forog!
-Muszáj ilyen ellenségesen reagálnod mindenre?
-Inkább hagyjuk.
-Ha neked úgy jó…
-Nekem úgy tökéletes.
-Rád férne egy dugás, azt remélem tudod. – jegyezte meg, mielőtt visszamentem volna a szobába.
-Kapd be, Matt! – válaszoltam még, majd becsuktam az ablakot. Valamit még mondott, de úgy döntöttem, annyira azért nem érdekel, hogy ismét visszamenjek. Befeküdtem az ágyba az alvó Jay mellé, és hagytam, hogy lassan elnyomjon az álom…
~.~.~ Másnap reggel, Lana szemszöge ~.~.~
-Mi a mai program? – feküdtem el Reach ölében.
-Csak a szokásos. – sóhajtott.
-Úgy érzem magam, mint egy felmosórongy. – nyögtem erőtlenül.
-Ne aggódj, úgy is nézel ki! – nyugtatott Moose.
-Nekivághatok valamit? – néztem Reachre.
-Szerintem jobban jársz, ha nem. – nevetett.
-Már szerda óta hajat sem mostam… - folytattam a szenvedést.
-Péntek van, az két nap! Te jó ég, és a tetveiddel mi lesz? – szörnyülködött ironikusan Reach.
-Minek háborgatni azokat! – legyintett Moose.
-Ja… Már egész jól berendezkedtek. – kócolta össze a hajam Matt.
-Hé, a hajamhoz nem nyúlsz! – kaptam el a kezét.
-Félted a tetveket? – kérdezte Moose.
-Pontosan! Már egészen hozzám nőttek! – vigyorogtam.
-Megértem. Az enyéim is már velem vannak pár éve… - simogattam meg a saját fejét Matt.
-Ezért van ilyen gyík fejed! – mondta Reach.
-Tán nem tetszenek a gyíkok? – túrt a hajába Matt.
-Nekem tetszenek, ez megnyugtat? – mosolyogtam.
-Bejövök egy ex-modellnek. Ez tetszik. – vigyorgott.
-És én is, na erre mit lépsz? – nevetett Reach.
-Van rajtam kívül valaki ezen a buszon, akivel még nem feküdtél le? – vonta fel a szemöldökét Carry.
-Velem még nem. – jelentkezett Moose.
-Pedig jó az ágyban, szerintem ha szépen kéred, Jay kölcsönadja! – vigyorgott Reach.
-Kösz, kihagynám. – gyújtott rá Carry.
-Reach terhes szívem, ne most. – szólt neki finoman Matt.
-A mázlista ribanc… - nyomta el a csikket, és kiment a szobából.
Mindenki döbbenten bámult utána. Nem értettük, hogy miért csinálta ezt. Egészen eddig teljesen jól meg voltunk, már vagy második órája beszélgettünk normálisan.
-Ez mi volt? – kérdezte Reach Mattől.
-Fogalmam sincs. Azt hittem minden rendben…
Ahogy ezt kimondta, Carry egy üveg sörrel a kezében visszajött. Meglepetten néztünk rá, az ilyen kirohanásai után általában órákig nem látni.
-Most mi van? – kérdezte felvont szemöldökkel, majd levágódott Matt mellé.
-Csak vicceltem! – forgatta a szemeit.
Mondhatni, elég sajátos humora van.
